A jó másfél hónap szünet hatására bizonyára már minden versenyző és szurkoló tűkön ülve várja a 2016-os Rallycross Országos Bajnokság e hétvégi harmadik fordulóját Máriapócson, ám ez hatványozottan igaz a SuperCars kategória kilencszeres magyar bajnokára, Harsányi Zoltánra.Az RXC Technics Motorsport rutinos pilótáját ugyanis idén a Slovakia Ring-i nyitófordulón, majd a húsvéti máriapócsi versenyen is műszaki problémák hátráltatták, így eddig ebben az esztendőben még nem adatott meg neki a felhőtlen, problémamentes versenyzés élménye. Most elsősorban csak erre vágyik. „Szeretnék végre egy igazán jót versenyezni, lehetőleg száraz időben, jó sok néző előtt. Egyéb kívánságom nincs, a célom pedig természetesen most is ugyanaz, mint mindig: csak a győzelem!” – mondta el a pünkösdi RabócsiRing-i OB-futam előtt elöljáróban Harsányi Zoli, aki az előző versenyekhez hasonlóan továbbra is az Evo V-ös Mitsubishivel áll rajthoz, noha az új Evo X-es felkészítésén is folyamatosan dolgozik a háttérben a csapat.
RXHírek – Érdekességek
…