Nyírád Motorsport Centrum

Nyírád Motorsport Centrum

RallyCrossRx.hu

RallyCrossRx.hu

RallyCrossRX.hu

RallyCrossRX.hu

Nyírád Motorsport Centrum

Nyírád Motorsport Centrum

RabocsiRing

RabocsiRing

FIA WRX

FIA WRX

Események
Lettországban zárja az Eb szezont Kiss Pál Tamás

A franciaországi második hely után Kiss Pál Tamás újra a győzelemért száll harcba a Rallycross Európa-bajnokság rigai szezonzáróján. A SPEEDBOX Racing Team versenyzője pontegyenlőséggel ötödik a bajnokságban, a harmadiktól mindössze öt ponttal lemaradva, így egy újabb jó szerepléssel az év végi dobogó is elérhető.

Egy évvel ezelőtt a rigai versenyen harmadik lett Kiss Pál Tamás, igaz a néhány óráig másodiknak hitte magát, mivel a győztes Rustadot előbb kizárták, majd a díjkiosztó után visszavonták a döntést. Ennek ellenére szép emlékeket idéz az 1966-ban épült Bikernieki pálya, ahol 2016-ban rendeztek először Eb futamot.

„Tavaly a dobogón fejeztem be a szezont Lettországban, és az ötödik helyen zártuk a bajnokságot, ami az első teljes európa-bajnoki szezonunkban nagyszerű eredmény volt, hiszen egy vitatható ítélet miatt pontlevonással is sújtottak. Most úgy is esélyesek vagyunk az év végi dobogóra, hogy a svédországi futamon egy baleset után megsérült a bukócső, és emiatt ott nem szereztünk pontokat. A négy fordulóból így valójában hármat teljesítettünk, mégis a korábbi Vb futamgyőztes Robin Larssonnal azonos pontszámmal állunk az ötödik helyen. Ez jól mutatja, hogy mennyit fejlődtünk a tavalyi évhez képest. Az időeredmények alapján egyértelműen az Eb élmezőnyében tudunk menni, de a francia futamon is volt olyan, hogy a köridők alapján a Vb mezőny legjobb tíz versenyzője közé kerülhettünk volna. Az Eb-n mi vagyunk a legjobb Peugeot-val versenyző csapat, és ez nem csak nekünk büszkeség, hanem a gyáriak is elismerik a teljesítményünket. Emiatt magabiztosan utazok Lettországba, és nagyon várom a versenyt. A motorsportban bármi megtörténhet, de ha sikerül kimaradni a csetepatékból, akkor a győzelemre, és ezzel az év végi harmadik helyre is jó esélyünk van. Ez a cél, ezért utazunk Rigába” – összegzett Kiss Pál Tamás.

A lett főváros központjától karnyújtásnyira fekvő Bikirneki pálya 1294 méteres körének 60%-a aszfaltos, 40%-a pedig jó minőségű murvás. A joker a kör végén található, a kijövetel pedig épp a célegyenesre fordító kanyarban találkozik a normál pályaszakasszal, így idén is fontos lesz a jó taktika. Az is különlegesség, hogy három ugratót is tartalmaz a vonalvezetés.

Az idei fejlesztéseink talán ezen a pályán működnek majd a legjobban. Az új lengéscsillapítók, a megváltoztatott váltóáttétel, és a frissített motorprogramból Lettországban is sokat profitálhatunk, úgy gondolom, hogy a Peugeot 208 WRX itt is nagyon gyors lesz. A csapat is lendületben van, az előző futamon minden olajozottan működött” – mondta a technikai részletekről Kiss Pál Tamás, és azt is hozzátette, hogy már az időjárással kapcsolatban sincsenek elvárásai, mert a szárazon és esőben is megvan a szükséges tempó. A kártyákat csak a változó időjárás kavarhatja meg, ez esetben már a szerencsének is nagy szerepe van a rallycrossban.

A versenyhétvégét ezúttal két napba szervezték, így szoros lesz a program, hiszen a VB és az Eb Supercars mezőnye mellett újra versenyez majd a Super 1600-as géposztály is. Emiatt vasárnap nehéz nap vár a SPEEDBOX Racing Teamre, mert két kvalifkációs futamot, majd a középdöntőt és a döntőt is aznap rendezik, az autó felkészítésére alig marad idő.

A lettországi versenyhétvége részletes programja:

szeptember 16., szombat:
10:00 szabadedzés: WRX, ERX Supercar
12:00 Q1: S1600, ERX, WRX Supercar
14:30 Q2: S1600, ERX, WRX Supercar

szeptember 17., vasárnap:
08:30 Warm-up
9:30 Q3: WRX, ERX Supercar
Q4: S1600, WRX, ERX Supercar
13:30 Elődöntők S1600, ERX Supercar
15:00 Elődöntők: WRX
Döntő: ERX Supercar
Döntő: WRX

Related Posts